A hónap tervezője októberben - Art by Bori

Bori júliusban debütált a WAMP-on új kiállítóként. Fiatalos lendületével, és természetesen kerámiáival azonnal letarolta a WAMP látogatóit, pár órán belül eladta az alkotásai nagy részét. Mi a titka, és hogyan lehetsz te is WAMP kiállító? Eláruljuk!

Art by Bori - kezdetek

“Mindig is tudtam, hogy a munkámban az alkotás fog főszerepet kapni, így már kiskoromban az volt az elsődleges számomra, hogy a kreativitásomat és kézügyességemet fejlesszem”. - kezdte a mesélést Bori.

“Kerámia szakon végeztem a Kisképzőben, ahol 4 évig tanultam az agyagozás alapjait, ezután pedig saját kezembe vettem az irányítást: megállás nélkül gyakoroltam és kísérleteztem a különböző technikákkal, agyagokkal és mázakkal. Ekkor teljesen beleszerettem abba a koncepcióba, hogy a formai lehetőségeknek, amiket az agyaggal lehet elérni, csak a képzeletem szab határt, hiszen szinte bármit el lehet készíteni ezzel a csodálatos anyaggal. A termékeim főleg a letisztult, minimalista stílust követik, de gyakran elkanyarodok a természet ihlette organikusabb formák felé is.”

Bori nyáron regisztrált a WAMP-ra és júliusban már ki is próbálta magát.

“Az első WAMP-os élményemre most nyáron került sor, ahol óriási sikerélményem volt, és hatalmas önbizalmat kaptam. Szerintem azért szuper lehetőség a vásározás, főleg kezdő kézműves vállalkozóknak, mert így élőben sokkal személyesebb kapcsolatot lehet teremteni az alkotó és a vásárló között, és rengeteg olyan ember ismerhet meg téged és a vállalkozásod, akik tényleg komolyan érdeklődnek a termékeid megvásárlása iránt. A visszajelzésekből pedig sokat lehet tanulni, és rengeteg tapasztalatot lehet szerezni ezeken a vásárokon” - mesélte Bori. 

Jelentkezési folyamat a WAMP-ra

Te is alkotó vagy? Szívesen kipróbálnád magad a legnagyobb magyar design vásáron? Ezt kell hozzá tenned!

1. Regisztráció

Első körben regisztrálnod kell a WAMP oldalán, ami egy bemutatkozásnak felel meg. Természetesen vannak kötelező elemek, amiket meg kell adnod (márkanév, kapcsolattartó adatai, bemutatkozás, logó, stb.), de célszerű a weboldaladat, Facebook oldalad, Instagram oldalad, és a többi social media oldaladat is ismertetni. Minél részletesebben mutatkozol be, annál jobb, hiszen ez alapján fogjuk eldönteni, hogy jöhetsz-e a WAMP-ra.

https://wamp.hu/hu/jelentkezes

  1. 2. Elbírálás

Sikeres regisztráció esetén a megjelenő felületen szerepel, hogy a kiállító jelentkezése zsűrizés alatt áll. A kiállító regisztrációjának és feltöltött termékeinek elbírálása során a WAMP zsűrije az alábbi szempontok figyelembevételével dönt:

  • innovatív
  • minőségi kivitelezésű
  • magyarországi gyártásúak a termékek
  • nincs hasonló koncepció a WAMP kiállítói között

A zsűrizés eredményéről a megadott e-mail címre küldjük az értesítést. Sikeres elbírálás esetén a kiállító a WAMP aktív tagjaként már tud jelentkezni a következő vásárokra.

Art by Bori - tervek

“Mivel mindegyik tárgyamat egyesével formázom meg, vagy a korong segítségével, vagy a nélkül, így nincs két pontosan ugyan olyan végeredmény. Még ha igyekszem is a hasonlóságra, a végén mindegyiknek egy kicsit más formája lesz, vagy máshogy fog kinézni rajta a máz, és pont ezért mindegyik tárgyamnak saját különleges karaktere van. Nincs jobb érzés annál, amikor teljesen egyedi bögréből iszod a reggeli kávét vagy teát!”

Borit egyelőre az Instagramon: https://www.instagram.com/artbybori/ és a Facebookon: https://www.facebook.com/artbybori találjátok meg, itt lehet érdeklődni és megrendeléseket leadni. Természetesen tervben van egy webshop is, emellett pedig Bori szeretné megnyitni saját műhelyét, ahol workshopokat és tanfolyamokat tartana.

Nagyon sok sikert kívánunk Borinak! Addig pedig keressétek őt a WAMP vásárokon, legközelebb október 9-én a Millenárison!

 

Partnereink