Divatosan rohanunk a katasztrófába

Divatosan rohanunk a katasztrófába

 

Nem vagy egyedül, ha már nem tudod hova tenni a szekrényben a rengeteg göncöt: mióta az olcsó kollekciók évszakonként akár 4-5 alkalommal is váltják egymást a fast fashion-láncokban, minden korábbinál több ruhát fogyasztunk a fejlett világban. Csakhogy a divatipar méretével együtt nő az okozott környezeti pusztítás is!

Az olcsó ruha pedig hamar kimegy a divatból vagy tönkremegy, így tonnaszám gyűlik a hulladéklerakókban. Az újrahasznosítás és a cellulózalapú textil lehetne a jövő, de nemrég kiderült, hogy a legnagyobb márkák viszkózbeszállítói szétmérgezik a környezetet, a használtruha-piac pedig bajban lesz a szegényebb országok vásárlóerejének növekedésével. Ennek megfelelően a fast fashionben utazó nagy ruhaipari cégek évtizedes töretlen növekedési trendet tudnak maguk mögött, és nem látszik, hogy bármi az útjukba állhatna. A szegmens legnagyobb cége, a spanyol Inditex (a többek közt a Zarát, a Bershkát és a Pull&Beart is magába foglaló anyacég) egy évtized alatt közel 60 százalékkal tudta növelni eladásait, de hasonló arányokkal büszkélkedhet a második helyezett H&M és a harmadik Fast Retail (Uniqlo) is.

Mindezt úgy sikerül elérni, hogy filléres termékeket árulnak, nem pedig nagyobb hozzáadott értékű high tech-cuccokat. A titok természetesen az, hogy a ruhák gyártási költsége még a filléresnél is filléresebb, ami komoly emberi és ökológiai áldozatokkal jár. A divatipar munkaerővel kapcsolatos rémtettei (éhbérért, rémes körülmények között dolgoztatás a fejlődő országokban) széles körben ismertek, de talán kevesebben tudják, hogy a mindennapi viselnivalót szállító ágazat
a világ második legszennyezőbb iparága közvetlenül az olajszektor után.
 

A ruhagyártás kész ökológiai katasztrófa: az előállítás masszív szén-dioxidkibocsátással, vízpazarlással és vegyszeres szennyezéssel jár, az elhasznált darabok pedig a bolygón felhalmozódó szemét mennyiségét növelik.

A legnagyobb probléma a nagyipari ruhagyártással, hogy fő alapanyagai (más-más szempontból) mind súlyosan terhelik a környezetet. A kőolaj-alapú műanyagszálak és az extrém vízigényes pamut esetében elég egyértelmű az összefüggés, de mostanában az is kezd nagyobb visszhangot kapni, hogy a jövő anyagának tartott cellulózalapú szövetekkel szintén komoly gondok vannak. A viszkózt, mint növényi alapú textilt gyakran ökotudatos választásként reklámozzák a fogyasztóknak, de a gyártási körülmények feltárása során kiderült, hogy a valóság igencsak távol áll a kirakatba tolt képtől. Az olcsó viszkóz előállítása egyrészt a vízigényesség miatt kárhoztatott pamuthoz hasonlóan vízpazarló folyamat, másrészt napjainkban is intenzív vegyszerhasználattal jár, amelynek során a gyárak egy csomó oda nem való anyagot juttatnak a külvilágba, elszennyezve ezzel a természetes vizeket. Az eljárás során szén-diszulfidon felül használnak kénsavat, nátrium-hidroxidot, nátrium- és cink-szulfátot is, amelyek mind súlyosan maró anyagok, ezért csak igen körültekintően szabadna őket alkalmazni. Elővigyázatosságnak azonban nyoma sincs a világ legnagyobb viszkózgyárainál a mostani eredmények szerint. A Changing Markets kutatói tíz nagy gyárat vizsgáltak meg, és a helyszíneken azt tapasztalták, hogy ártalmatlanítás helyett a súlyosan mérgező vegyi anyagok nagy részét egyszerűen beleengedik a természetes vizekbe. Az az üzemek környékén egyre romlik a levegőminőség, az ivóvíz mérgezővé vált, pusztul az élővilág, növekszik a rákos megbetegedések száma és olyan hagyományos szakmák, mint a halászat is veszélybe kerültek a külvilágba engedett kemikáliáknak köszönhetően.
 
A H&M mostanában évi 16 kollekciót bocsát ki, ugyanez a Zaránál akár a 20-at is elérheti a legfrissebb adatok szerint. És akinek ez sem lenne elég, annak ott van az ultrafast fashion, amiről mostanában kezdenek beszélni, éllovasa az Asos, ami mostanra 2-4 hétre szorította le a teljes gyártási folyamatot a tervasztaltól a ruhaboltig.
Ezt a sok ruhát valakinek el is kell adni, ez pedig nem működhet olyan modellben, ahol egy egyszerű darab ára feljebb megy, mint egy átlag ebédé; a fogyasztók csak úgy képesek évente akár egy tucat alkalommal is újítani a ruhatárukon, ha ezt nevetséges összegekért tehetik meg.

 

És a ruházkodással kapcsolatos morális probléma nem ér véget a vásárlásnál

a fast fashion megjelenésével egyre több ruhaszemetet is termelünk, amivel valamit kezdeni kell. A gyorsan és olcsón készült ruha általában hamarabb el is használódik vagy megy ki a divatból, és hát nincs is nagyon hova tenni a gardróbban az évi nyolcadik kollekciót. Így folyton több és több ruha kerül leselejtezésre, csak sajnos a használt ruha másoknak is egyre kevésbé kell. A Council of Textil Recycling tapasztalata alapján a használt ruhának csak úgy 20 százaléka értékesíthető az amerikai piacon, a többit megpróbálják elsózni a világ kevésbé szerencsés részeire; a szubszaharai Afrikában az összes importált ruha fele használt, de Magyarországon is nagyon megy a használtruha-biznisz. Mindez azonban csak addig működik, amíg a levedlett ruhákat befogadó országokban nem lesz elég vásárlóerő, hogy az ottaniak is inkább az új - szintén olcsó - ruhákat válasszák.
 

Gyors ruhából gyorsan szemét lesz

Az útjuk végén, a hulladéklerakókban a természetes anyagból készült szövetek (mint például a viszkóz) bomlásnak indulnak, további üvegházgázokat termelve, komposztálódni azonban nem tudnak a vegyi eljárások miatt, amelyeken átestek, így egyszerre járulnak hozzá a klímaváltozáshoz és a globális szemétkupac növekedéséhez még jódarabig. Az olyan kőolaj-alapú anyagok, mint poliészter (ami jelenleg a legnagyobb súlyú anyag a ruhaiparban) pedig évezredek alatt bomlik le.
 

Sokat tehetünk tehát ha tudatosan vásárolunk, hazai tervezők kisszériás kollekcióiból, így amellett, hogy egyedi és minőségi darabokkal egészítjük ki ruhatárunkat, támogatjuk az itthoni piacot és kíméljük környezetünket is!

 
 
 
 
 
 

Partnereink