A hónap designere 2015. októberben a Lamoppe

Mózes Laura alig két éve vágott bele a párnabizniszbe, mindenféle textiles vagy designeri előképzettség nélkül, ám annál nagyobb lelkesedéssel és eltökéltséggel. Bár kreatív személyiség, s jónéhány évig foglalkozott festéssel, sőt a kisképzőbe is járt, soha nem gondolta, hogy éppen ezen a területen kezd saját és már az legelső pillanattól kezdve meglepően sikeres vállalkozásba.

A történet blogírással kezdődött, egy személyes internetes napló lapjain osztott meg a maga által feltuningolt bútorokat és más DIY projekteket, többek között a saját tervezésű párnákról készített tartalmakat. A visszajelzések bíztatóak voltak, így Laura vett egy mély lélegzetet, s kipróbálta magát a WAMP-on. Az eredmény minden várakozását felülmúlta, s azóta alig két év telt el, de már Londonban is felfigyeltek munkáira, egyéni stílusára. Laura zsigereiben érzi a harmóniát, meglepően bátran mégis finom érzékkel bánik a színekkel, hol vibrálóan színes darabokban, hol szelíd monokrómokban gondolkodik, s csodás geometrikus, olykor kaleidoszkópban látható sokszögeket idéző mintái egy egészen különleges lamoppés univerzummá állnak össze. Folyamatosan képzi magát, fejleszti márkáját, megtanulta a szitanyomást, a grafikai szoftverek használatát, s egy személyben tartja kézben a tervezést, a speciális eljárással történő nyomást, saját otthonában ő maga végzi a kivitelezést, a kommunikációt, sőt az adminisztrációt is.

Laura feje újabb és újabb ötletekkel van teli, alig győzi megvalósítani őket, s mi ennek nagyon örülünk, hiszen így egyre többféle párna közül választhatunk. Ami a kínálatot elnézve azért valljuk be, nem is olyan egyszerű! Laura őszi újdonságait a WAMP-on láthatja először a közönség.

 

Jelenleg min dolgozol?

Az idei utolsó bécsi és az októberi budapesti Wamp vásárok árukészletét készítem, illetve a szeptemberben nyílt bemutatótermünk kollekcióját frissítem.  

 

Kik a példaképeid?

A szenvedélyes, kíváncsi és jóérzésű emberek, akik fittyet hánynak az elvárásokra, a maguk kódexét követik és képesek a dolgaikat úgy intézni, hogy attól más nem érzi rosszul magát.

 

Milyen sikereket értél el eddig? Mire vagy a legbüszkébb?

Két éve kezdtem el párnákat varrni, azóta kitartóan dolgozom és úgy érzem nagyon sokat fejlődtem én is és a márka is. Erre nagyon büszke vagyok, s arra is, hogy egyre több viszonteladó talál meg itthonról és külföldről is. A Pulse London nemzetközi szakkiállításon való részvételi lehetőség és a Lamoppe pozitív sajtója is mindenképp mérföldkő a pályámban. Óriási megtiszteltetés, hogy a hónap tervezője lehetek az októberi Wampon. 

 

Mi inspirál? 

Egyelőre magamból dolgozom, inkább a megfelelő tudatállapot eléréseben segítenek olyan élmények, mint a megfelelő zene, egy jó kávé vagy a reggeli fények. Jó lehet egy-egy flow élmény is, például a szél, beleállok és magamba szívom. Szerencsére sokféle hétköznapi esemény van, ami szívdobogást okoz, és egyszerre úgy érzem, mindenre képes vagyok.  Na ilyenkor megy igazán jól a munka.

 

Hogyan jellemeznéd magad tervezőként?

Autodidakta módon tanulok, de hatékonyan. Próbálok nem görcsösen ragaszkodni valamihez és maximálisan nyitottan viszonyulni a dolgokhoz. Ritkán megyek a dolgok elébe, rábízom magam a véletlenekre. Egyelőre úgy érzem, hogy ha kitartóan és folyamatosan dolgozom, akkor megtalálnak a lehetőségek, pont olyan ütemben, amit még kezelni tudok. Nagyon jól tudok kampányszerűen dolgozni, szükségem is van a határidőkre.  

 

Kiknek készülnek a tárgyaid?

Kéne ez ügyben egy kutatást csinálnom....  A vásárlóim többnyire a színösszeállításokat értékelik a munkáimban, s mivel elég sokféle mintám van, majdnem mindenki megtalálhatja a neki tetszőt. Ami érdekes, hogy a bennem élő sztereotípiával ellentétben, miszerint inkább a nők lakberendeznek otthon, a vásárlóim túlnyomó többsége férfi. 

 

Ha kifognád az aranyhalat, milyen munkát kérnél tőle?

Még két párhuzamos életet szeretnék. Az egyikben csak zenével foglalkoznék, a másikban egy nagyon jól megfizetett utazó ügynök lennék, aki mindenféle megbízatásokat teljesít, és közben érdekes emberekkel kerül kapcsolatba, és csodás helyeken jár. Még nem dolgoztam ki minden részletét...

 

Hogyan látod a márkád 5 év múlva?

Mivel most nem igazán tudok foglalkozni a márkaépítéssel kapcsolatos intézendőkkel, ami pedig nélkülözhetetlen lenne, remélem, hogy mihamarabb megoldódik, hogy legyen, találjak erre megfelelő szakembert.

 

Hol találkozhatunk a munkáiddal?

A WAMP-okon folyamatosan jelen vagyok, közben pedig a Palomában, a Room 2-ben nyílt bemutatótermünkben is megtalálhatók a Lamoppe párnák.  

 

Partnereink