Nyárelő és szuper kedvezmények Újra WAMP az Erzsébet téren!

Indul a június, s vele együtt a nyári szezon. A májusi esős és szomorkás vasárnap után most reményeink szerint szikrázó napsütéssel s szuper kedvezményekkel várják a szervezők a hűséges wampolókat. Ezen a hétvégén is mindenki találhat majd valami kedvére valót, s a majd száz kiállító részvétele s a temérdek újdonság garanciát jelent a sokszínű választékra.

A WAMP is bekapcsolódott az idén először megrendezésre kerülő hatalmas városi forgatagba, a Budapest Essentials programjába, s akik a rendezvény karszalagját viselik, a megjelölt standokon 20% kedvezményt is kaphatnak.

A Hónap Közönségdíja Tervezője júniusban Cselő Mari ékszerékszítő, aki vadonatúj nyári nyakláncokkal, karkötőkkel, gyűrűkkel és persze fülbevalókkal készül. A kedves cselőmaris darabok között új színek és formák várják az érdeklődőket, de természetesen a régi kedvencek is ott lesznek az Erzsébet téren.

Új kollekcióval jelentkezik Csányi Anna, akinek új sorozata az Alapdarab, amelynek modelljei egy jól felépített ruhatár biztos pilléreit jelenthetik. Kifejezetten a nyári hónapokra szóló termékpalettával jelentkezik a hazai tervezésű és kivitelezésű napszemüvegeket kínáló Rozi márka. A Rozi szemüvegek kortól és nemtől független klasszikus formákban készülnek, jellemzőjük a letisztult vonalvezetés, a természetesség és az aprólékosan kidolgozott részletek. Hasonló jelzők passzolnak Ducsai Judit szintén mindkét nem számára készülő, méretre is rendelhető telefon- és tablettokjaira, sőt a kifejezetten pasiknak szóló Zagond strapabíró bőrtáskáira is.

A következő vásárról és a tervezőkről folyamatos új információk:  https://www.facebook.com/wampdesignvasar

Partnereink