5 éves a WAMP!

 

5 éves a WAMP!

2011. július 17.
11.00-19.00
Erzsébet tér
 
Ez a vásár más lesz, mint a többi, ezt mind jól tudjuk. Másként kel fel majd reggel a nap, és másként jár majd a hold.  Megint egy évvel öregebbek lettünk, és bölcsebbek is talán, de az biztos, hogy fantasztikus 5 év áll a WAMP design vásár mögött!   
 
Több mint 50 vásár, több, mint 500 magyar, kortárs designer, és több százezer eladott egyedi tárgy! Jártunk Helsinkiben, Pekingben, New Yorkban, szerveztünk egy finn fesztivált, a Finn Fatale-t, és egy holland fesztivált, amelynek során valóban bebizonyítottuk, hogy Nincs Lehetetlen, most pedig Londonba készülünk a Tent kiállításra! Elismerésből is jutott szerencsére bőven, 2010-ben a WAMP elnyerte az Európai Vállalkozási Díj második helyezését. 2009-ben az Ernst & Young Év Üzletembere "Merész újító" különdíját a WAMP ügyvezetője, Matheidesz Réka nyerte. A Kreatív a 10 legjobb márka közé választotta a WAMPot, idén nyáron pedig a VOLT fesztiválon kerültünk be a 20 legjobb hungarikum közé.
 
Szeretnénk megköszönni mindenkinek, aki az elmúlt 5 évben velünk volt, ellátogatott a vásárokra, elhozta a barátait, és jó szívvel mesélt rólunk ismerőseinek.  Szeretnénk azoknak is megköszönni, akik még nem látogattak ki ugyan az Erzsébet térre, vagy a Millenáris parkba, de lelkesen érdeklődnek és figyelemmel követik a hazai tervezők munkásságát!
Születésnapi sütemény a WAMPon!
 
 
Ünnepeljünk együtt vasárnap! A Nők Lapja Café gasztro szekciójával, a Sülve-főve bloggal együttműködve receptversennyel készültünk, amelynek győztes születésnapi tortáját megkóstolhatjátok vasárnap!
Születésnapi fotózkodás a Lomographyval!
 
 
Biztosan fantasztikusan érzed majd magad Te is vasárnap a születésnapos WAMPon, miért is ne örökítenéd meg ezt a remek napot? Keresd a Lomography standját, ahol instant polaroid fotózkodhatsz egy egyedi WAMPos-Lomographys-budapestes-szülinapos háttér előtt WAMPos kiegészítőkkel!
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
WAMP a Facebookon is! Csatlakozz!
Mindenkit szeretettel várunk!
A belépés ingyenes!
További infó: www.wamp.hu

WAMP UP YOUR GARDROBE!
 
 
Szintén születésnapunk alkalmából egy játékkal is szeretnénk Nektek kedveskedni!  A WAMP UP YOUR GARDROBE főnyereménye: teljes átalakulás a WAMPpal Sebestyén Sára és Csomós Ágnes személyi stylistok, illetve Prókai István mesterfodrász segítségével. Smink, frizura, és a ruhatárad felfrissítése 50.000 Ft értékben!! Részletek itt: WAMP - the hungarian design market. A játék 2011. augusztus 3-ig tart!
 

Születésnapi meglepetés

 

 
Nem telhet el születésnap meglepetés nélkül, főleg nem egy WAMP születésnap! A július 17-i szülinapos vásár után még egy plusz meglepetéssel is készülünk! A hely és pontos időpont még titok, de kövessétek az eseményeket és a híreinket, hamarosan mindenre fény derül! Egy biztos, szuper lesz, designos lesz, és, ami a legfontosabb kihagyhatatlan!
 

Partnereink