Vállalkozói tréning művészeknek

A SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány és a WAMP ismét közös projektet indított iparművészek és designerek számára. A vállalkozási ismereteket nyújtó és készségfejlesztő ingyenes tréningprogram során a 20 résztvevő üzleti és gyakorlati tudnivalókat sajátíthatnak el, amelyeket szakmai pályájukon, így például termékeik eladásában hasznosíthatnak.

A WAMP céljai között szerepel, hogy kiállítói számára a már meglévő szolgáltatások mellett a vállalkozói ismeretek elsajátítása terén is segítséget nyújtson. Ennek egyik megvalósulása a napokban indult tanfolyam, amelyet azok számára szerveztünk, akik a művészeti és tervezői ismeretek mellett üzleti hátországukat is erősíteni szeretnék annak érdekében, hogy munkáikkal és termékeikkel sikeresebben boldoguljanak, illetve tevékenységüket hosszútávon fenn tudják tartani.

Elméleti alapokon nyugvó gyakorlatorientált képzés, mely vállalkozói ismereteket nyújt a művészek, iparművészek speciális igényeire alapozva. A tananyag átadása tréningmódszerrel történik, melynek keretében a hallgatók egyénileg, illetve csoportokban aktív részeseivé válnak a foglalkozásoknak, saját kérdéseiket, problémáikat állíthatják a középpontba.

 

A tanfolyam tematikája:

  • Az üzleti ötlet és üzleti tervezés végiggondolása, a vállalkozásalapítás és működtetés lehetőségei és kockázatai,
  • Választható jogi formák, illetve a vállalkozásindításhoz szükséges gyakorlati teendők,
  • Marketing és marketing-kommunikációs ismeretek, értékesítés, ügyfél-centrikus vállalkozás,
  • A kisvállalkozások pénzügyei – amit a pénzügyekről, az adózásról, a likviditási problémák elkerüléséről tudni kell,
  • Pályázatok és egyéb finanszírozási források mikro-vállalkozások számára,
  • Üzleti terv készítése.