A WAMP 2009-től rendszeresen bemutat egy-egy olyan designert, aki jelenlétével és munkáival emeli a művészeti piac fényét. Hogy ne csak a termékek beszéljenek a tervezőről.
A novemberi WAMP-on debütált Csepleő Viktória iparművész, aki saját bevallása szerint nem túl bőbeszédű. Annyit azért elárult, hogy a WAMP-on jó találkozni régi ismerősökkel.
Brand
A Suck Right! shoes and accessories kollekció főleg bőrből és limitált darabszámban készülő kiegészítőkből áll. Cipői szinte kizárólag egyéni megrendelésre készült egyedi modellek.
Bio
Az alapvető szakmai fogásokat az Iparművészeti Egyetem bőr szakán sajátította el, de technikái, ötletei munka közben fejlődtek ki. Kezdetben főleg magának gyártott cipőket, de aztán jöttek az ötletek és a kínálat is bővülni kezdett a kiegészítő - bross, kulcstartó, öv, karkötő, nyaklánc - részleggel. „Mivel ezek megfizethetőbbek, nagyobb rájuk a kereslet, ugyanakkor ebben is próbálom követni azt a szellemiséget, ami a cipők megvalósításánál is a célom volt, azaz hogy valami különlegeset, egyedit alkossak.” Saját termékei gyártása mellett grafikai tervezést (arculat, címke, plakát) is végez.
Kedvencek
„Nincs kedvencem, azok a tervezők tetszenek, akiknek van stílusa, koncepciója és ez
minden egyes termékében felismerhető.
Büszkeségtábla
A legjobb visszajelzés, amit kapott: "Ez valami külföldi márka?"
Idézet tőle
„Nem az anyag, a design érdekel. Ezt úgy értem, hogy legyen szó bármilyen anyagról, ha van rá ötletem, akkor van is kedvem véghez vinni illetve megvalósítani a belőle kitalált terméket.”
Idézet róla
„A S**k Right! márkanév alatt forgalmazott cipők kétségkívül szépek, színesek, mívesek, a női lábak Gauss-görbéjéhez igazodva csupán a legátlagosabb, 38-as méretben kaphatók. (…) Az egyik kedvencünk az I love papa feliratú, fehér körömcipő, amelyik azzal az ígérettel készült, hogy ebben gond nélkül végigtáncolhatjuk az egész éjszakát.” (Dénes Dóra – Velvet)
„ A S**k Right! nevet viselő márka első kollekciója igazán eszement dizájnnal bír, a szó nemes értelmében. Ilyen fantázianevekre hallgatnak az egyes darabok, mint Alice In Wonderland, Black And White Nightmare, Sweet And Sick…” (Pep! Magazin)
Web
www.suckright.com (Márciustól)