"Annyian voltak, mint egy majálison"

Érdekelt minket, ki mit gondolt egymásról, a fesztiválról, rólunk, a közönségről, meg minden egyébről. Ezért a zárónapon holland és magyar designereket és a látogatókat kérdeztük benyomásaikról. A holland nagyágyúk – például az esemény plakátján látható egér-nyaklánc készítője - mellett az Artista, Nemes Natália, a Lollipop Factory és a látogatók elemezgetik az NL fesztivált.

"A közönség elvárása nagyban azon alapszik, amit megszokott a magyar kiállítóknál. Épp ezért mi kicsit csodabogarak lehetünk a szemükben. Ennek ellenére nagyon kedves reakciókat kaptunk, és egyébként is, végig vendégnek érezzük itt magunkat. A magyar designereket viszont elég nehéz megítélni, mert nagyon össze voltak zsúfolva. Pedig önmagában nem mindig elég, ha van valami csodálatos munkád, a tálalás is közel olyan fontos. Épp ezért azt sem egyszerű megállapítani, hogy mekkora a szakadék a magyar és a nemzetközi design színvonala között."
Jet Mous

"Jó volt látni a professzionális holland munkákat, csodálatos gondolatiságot tükröznek. A velünk szemben lévő gombos Henk a kedvencem, illetve Jet Mous, aki színes flakonokat öni ki, és a japán lány az átlátszó táskákkal. Elképesztő, hogy ilyen nagy számban jöttek látogatók."
Nemes Natália keramikus

"Úgy veszem észre, hogy a budapestiek szemében ez egy izgalmas dolog: történik valami, amire sokan kíváncsiak. Szerintem a fesztivál túloldala a hangsúlyosabb, ahol a nagy holland neveket felvonultató kiállítások, workshopok és divatbemutatók zajlanak. Egyébként fantasztikus a helyszín. Fönt az utcán legközelebb talán nagyobb feltűnést lehetne kelteni, hogy a járókelők is lássák, itt lent történik valami. Nagyon nagyvonalú és már-már luxuskörülmények között mutathattuk be a munkáinkat, kár, hogy a magyar designerek kicsit össze voltak zsúfolva."
Henk Leppink

"Nagyon tetszik, hogy annyian vannak, mint egy majálison. Sokan csak a szemléletfrissítés végett kifizetik az 1200 forintot, hogy körülnézzenek. A magyar és a holland tervezőket összehasonlítva látszik, hogy a kinti tervezési módszerek sokkal szabadabb teret és utakat adnak a tervezőknek, mint itthon. Nagyon érezhető a koncepcionális design. Itthon inkább az van, hogy néha úgymond betalál az ember. Szerintem a recycling designt például már nem kellene annyira erőltetni, Dunát lehet vele rekeszteni, annyi minden készül molinóból."
Juci - látogató

"Tudom, hogy dilemma volt a belépő, nekünk viszont nagyon jó, hogy van, mert aki befizeti, azt biztosan érdekli ez a szcéna. Alaposan nem tudtam körülnézni, de néhány holland munka nagyon tetszik, bár első látásra nekem nem tűnt fel, hogy ők a nagyágyúk. Van egy-két nagyon jó ötlet, például az ékszeres, ahol fürtökbe vannak rendezve a gyöngyök."
Stampf Katalin (Artista)

"Nagyon tetszik az esemény, remek a szervezés. Annak pedig nagyon örülök, hogy az én nyakláncomat választották a plakátokra. Azon csodálkoztam kicsit, hogy sokan a ruhák miatt jöttek, a tárgyak iránti érdeklődés mintha nem lenne olyan erős."
Ineke Otte

"Szerintem az ilyen jellegű eseményekre azért jönnek az emberek, hogy találkozzanak egymással, a designerekkel, a művészekkel. Ha én most otthon lennék egy hasonló fesztiválon, azért is mennék, hogy a barátaimat lássam. Gondolom, itt is így van: nem csak az a lényeg, hogy megnézel egy kiállított tárgyat vagy megveszel egy fülbevalót. Kicsit érezhető volt a különbség a holland és a magyar munkák között: a hollandoknál talán feltűnőbb a kézzel készült jelleg, több volt a szokatlan megoldás. A magyaroknál mostanában nagyon mennek a nemzeti motívumok."
Arso és Leila Azerbajdszán - látogatók

"Klasszul be lett rendezve a tér, nagyon jó a hangulat. Látszik, hogy a holland designerek nyugat-európai gazdasági helyzetből jönnek, ott 300 euró meg sem kottyan, itt viszont dob tőle egy hátast az ember. Tetszik, hogy minden minimalista módon van tálalva, mert egyből átlátható, egyértelmű és szép. Én a nyitónapon zenéltem is, jól éreztem magam, és úgy tűnt, hogy az emberek is, mert táncoltak, odajöttek és hátba veregettek."
DJ Killbert (Lollipop Factory)

Fotók: Glódi Balázs 

Partnereink