Díjak

 

2010 Második helyezés az Európai Vállalkozási Díj pályázaton

Az Európai Bizottság által meghirdetett pályázatra az Európai Unió tagállamaiból, valamint Norvégiából, Szerbiából és Törökországból várják a jelentkezket minden évben. A Bizottság célja, hogy felhívja a figyelmet a sikeres nemzeti szintű vállalkozásfejlesztési programokra, így ösztönözve a potenciális vállalkozókat. A pályázaton azokat a sikeres kezdeményezéseket díjazzák, amelyek előmozdítják a vállalkozói tevékenységet és jól tükrözik a vállalkozók társadalomban játszott szerepét.A kétfordulós verseny első szakaszában a nemzeti legjobbakat választják ki, akik ezután indulhatnak az európai megmérettetésen.

 

2010 A WAMP a 10 legjobb márka között a Kreatív magazin versenyében

A Kreatív magazin szakértői összeválogatták azt a húsz márkát, amelyek az elmúlt időszakban a kedvezőtlen gazdasági környezet ellenére is képesek voltak fejlôdni. A Kreatív Online szavazói tíz márkát választottak ki és adtak lehetőséget számukra, hogy a Nagy Kreatív Napon bemutatkozhassanak.

A Nagy Kreatív Nap a Kreatív magazin éves konferenciája, a kommunikációs szakma – azon belül kiemelten a kreatív piac – számára megrendezett esemény. A konferencia minden évben a marketingkommunikációs szakma egy-egy fontos trendjével foglalkozik.

 

2009 A merész újító – Matheidesz Réka nyerte az Ernst & Young díját

Hazánkban 2003 óta adja át az Ernst & Young „Az év üzletembere” díjat. A rangos elismeréssel a sikeres vállalkozások vezetőit jutalmazzák több kategóriában. 2009-ben a „Merész újító” díját Matheidesz Réka, a WAMP alapítója, ügyvezető igazgatója kapta. A megbecsülés odaítélésekor nem csupán az adott személy vezetői és kapcsolatépítô képességét, de az általa vezetett cég eredményes működését, növekedési ütemét is figyelembe veszik.

 

 

Partnereink