A WAMP a berlini Magyar Ház megnyitóján

Az Ungarischer Akzent évre hallgató németországi magyar kulturális évad meghívott minket decemberi záróeseményére, ami egybeesett a berlini Collegium Hungaricum, azaz a Magyar Ház új épületének átadásával. Az Unter der Linden tőszomszédságában lévő vadonatúj épületben december 1-jén nyílt napot szerveztek, ahol minket ért a megtiszteltetés, hogy az egyik helyiségből design szobát alakíthassunk ki.

A hely szelleméhez és az intézmény kultúraközvetítő szerepéhez igazodva mindenképp egy interaktív installációban gondolkodtunk, amiből egy üzenőfal lett. Erre lehetett tetszés szerint felrakni a WAMP fekete és lila színeiben pompázó szaténplexiből készült, mintegy 1500 betűt.

A szoba másik felében shopot rendeztünk be, egy ilyenkor szokásos WAMP-kamarakiadást. Ezúttal csak táskákat vittünk magunkkal, melyeket ember nagyságú figurákra akasztottunk, így a táskák térben elhelyezve jelentek meg. A fekete körvonallal keretezett alakok összességében egy kellemes és vicces kinézetű tömeg benyomását keltették.

A falat és a betűket otthagytuk az örökkévalóságnak, reméljük a német és magyar nyelvű üzenetek azóta csak gyűlnek és gyűlnek.

 











easyweb
EN